Csöndes éj volt. A tiszta égbolton a sok ezer csillag fényét koronázta a Hold telt alakja. Mindenütt csend honolt. Legalábbis Síva így szerette volna, de nem így volt. Éppen mikor sikerült egy szabad éjszakát kerítenie Damienre, ez az átkozott eső egyszercsak eleredt. Így beszorultak egy fa alá és próbáltak nem bőrig ázni. Sívának egész nap rossz előérzete volt, ám minduntalan elhesegette, de most újra rátört. Úgy érezte valami szörnyűség fog még történni az éjszaka folyamán. ‘Úgy se fog történni semmi’ - próbálta kiverni a fejéből a rossz gondolatokat. - ‘Legalább nem villámlik.’ - Ám ahogy erre gondolt, kivilágosodott az éj és szerteágazó erekként egyszercsak hatalmas sárga villám futott rajta végig s hamarosan a dörgés is jött utána. Síva ijedtében kedvese karjába ugrott és úgy megszorította közben, hogy az felszisszent. Nem sok dologtól félt, de a viharokat szíve legmélyéről gyűlölte. Legalább annyira, mint a zombikat. De azoknak a förtelmes lényeknek még nyomuk sem volt szerencsére az estében.
Damient nem zavarta az eső. Kifejezetten tetszett neki, hogy a lány ennyire rátámaszkodott. Ritka alkalom volt, hogy szinte alig félt bármitől is. Ő erős lány volt. Nap, mint nap harcolt a soha nem nyugvó zombik ellen. De ez a lány titka volt. Damien sosem árulta volna el senkinek. Tudta, ha elmondja úgysem hinnének neki. A világ nem tudott a zombikról, és Damien megtiszteltetésnek gondolta,hogy Síva elmondta neki...Ő még soha nem látott élőhalottat, de nem is állt szándékában. Ám amit ő nem látott, hogy nem messze a parktól, ahol ők vannak, a halottak már gyülekeztek...
A park másik végében egy magas, fekete hajú férfi állt. Sárga szemei gonoszul fénylettek. Hogy ő közvetlenül rájuk támadjon? Ó nem, az nem olyan jó játék, nem kockáztatja a saját életét ilyen hitványságok miatt. De ma megöli a lányt. Már olyan sok emberét megölte, most nem ússza meg. De még ha ő esetlegesen túl is élné, a fiú biztosan meghal. Annyira nem erős a nő, hogy őrá is tudjon figyelni.
Orlando mosolya kegyetlen volt, mikor kiadta bábkatonáinak a parancsot a támadásra.
-
A francba! - kiáltott fel idegesen Síva - Ott jönnek, pedig én azt
hittem, ma végre nem történik semmi - mondta riadtan az esőből előtűnő
zombikra nézve. A vihar még mindig tombolt. Néhol egy - egy vollám
fényében Damien is meglátta a gyorsan közeledő élőhalottakat. Kezük
testük mellett lógott, szemük üveges volt, mint holmi próbabábúknak. -
Semmi fegyver nincs nálam. - Síva zavartan mocorgott, valami fegyverként
használható tárgyat keresett, mikor meglátta a köveket a földön és
Damien kezébe is adott párat. - Tessék - mondta - nem hiszem, hogy sokra
megyünk, de talán párat elintézhetünk és ha napfelkeltéig kihúzzuk,
akkor jók vagyunk
Így harcoltak egy darabig ám minden igyekezetük ellenére egyre közelebb
értek. A puszta kezükkel küzdöttek végül ellenül és már látták a nap
eéső sugarait, mikor az egyik túl közel jött és rémesen vicsorgó
fogsorával belekapott Damien karjába. Ahogy a napfény feltört a zombik
kékes fényű lángra kaptak és Síva épp fellélegzett volna, mikor
meglátta, hogy Damien összeesik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése