Andi yaoija: V. Fejezet

 Figyelmeztetés: Yaoi (fiú x fiú párosítás), 18+

V.                    Fejezet

Kikötözte a fiút, lemosdatta, majd a saját szobájába átvitte aludni, utána rendet rakott a másik szobában. Mikor Bernát felébredt, kint már sötét volt. Gregori az íróasztalnál ült és szorgosan másolt valamit.
 - Mit csinálsz? – kérdezte álomittasan Bernát.
 - Le vagy maradva kétnapi jegyzettel. Elhoztam a lakásodból a füzeteid, meg a tankönyveid és most épp másolom a matek órai munkát, meg a házit. Mindjárt végzek.
 - Köszi… - Bernát csöndesen nézte, ahogy a másik dolgozott. Azon gondolkozott, mit ígért, meg hogy hogyan is teljesítse. Mondjuk a reggeli dolog után, ez nem volt annyira szörnyű, de megalázó volt valahogy. Mégis meg kellett tennie. Lassan Gregori befejezte a másolást, és lementek vacsorázni. Nem nagyon volt étvágya, inkább csak piszkálgatta az ételt. Ideges volt, hogy ilyesmit kell tennie. Mikor visszamentek a szobába végre kinyögte: - Lefeküdnél velem? – Ahogy kimondta fülig pirult. Gregori csak csendesen elmosolyodott.
 - Nem is volt olyan nehéz kimondani, nem igaz? – Boldog volt, hogy nem felejtette el, pedig mikor ígérte elég ramaty állapotban volt. Pedig kivételesen megbocsájtotta volna, ha nem kérdezi meg. – Persze, hogy lenne kedvem, de ezúttal, te végezd a munka nagy részét. – Gonosz vigyora elárulta, hogy ebből se sok jó jöhet ki a fiú számára.
 - Hogy csináljam? – kérdezte halkan Bernát esetlenül a földet bámulva, mint valami szűzkislány, az első randevún. Gregori megrázta a fejét.
 - Nehéz veled… - sóhajtott – Vetkőzz le, csókolj meg, majd izgass fel rendesen, aztán majd utána mondom még mit csinálj…
Miután levetkőztek Bernát félénken csókot nyomott Greg szájára, de Greg nem sokáig bírta a fiú tempóját, beletúrt a barna tincsekbe és nyelve követelőzésével szétrombolta a gyengéd csókot. A szíve vadul zakatolt, de most hagyni akarta, hogy a másik irányíthasson, így megfékezte magát. Felmentek az ágyra, majd Bernát lassan szájába vette Greg férfiasságát. Nem igazán tudta, mit csináljon, hiszen még soha nem tett ilyesmit, de próbált emlékezni arra, hogy vele hogy csinálta a fiú.
 - Fordulj meg – hallotta partnere szavait, majd engedelmeskedett és úgy fojtatta. Egyszerre a fiú ujjait érezte magában és abbahagyta a szopást, mire újra hallotta Greg hangját – Folytasd, ha nem készítelek elő, akkor csak mondom, hogy még nagyon fog fájni – figyelmeztette. Közben elkezdte kényeztetni is a fiút, majd mikor mindketten készen álltak megállította.
 - Most pedig lovagolj meg. – Bernát nagyon lassan ráült Greg farkára, majd elkezdett mozogni. Érezte, ahogy a másik ki – be jár benne, és hogy egyre jobban lüktet benne a fiú férfiassága és egyre nagyobb lesz. Aztán egyszer csak azt érezte, hogy Gregori is elkezdi felvenni a tempóját, majd egyre hevesebb iramot diktál. A gyönyör egyre inkább eluralkodott testén, miközben egymással ellentétesen mozogva tették még élvezetesebbé az aktust. Majd érezte, hogy elhatalmasodik rajta az érzés és egy hangos nyögéssel elélvezett, majd nemsokára érezte, hogy Gregori is elélvez, bele a testébe. A meleg ondó elöntötte belülről a testét.
 Majd Greg kihúzta a farkát. Mindketten halkan lihegtek. Feltakarítottak, majd elmentek aludni. Greg most volt csak igazán boldog. A fiú, akit szeretett mellette feküdt az ágyában, miközben ő átkarolta és így a kedvese arca volt, amit utoljára látott alvás előtt. Kivételesen szerencsésnek érezte magát, ahogy még a nap folyamán utoljára Bernát homlokára nyomott egy gyengéd kis jóéjt puszit.

Andi yaoija: IV. Fejezet

 Figyelmeztetés: Yaoi (fiú x fiú párosítás), erőszak, 18+

IV.                    Fejezet

 Úgy érezte bele fog őrülni a kéjjel telt kínba, amit a seggében zörögő vibrátor okozott. Nem tudott semmire koncentrálni, csak a zörgést hallotta és a falon vele szemben lévő óra folytonos ketyegését. De olyan volt, mintha a kínzó kattogás ellenére, folyton csak egy helyben állna. Az idő csigalassúsággal telt, ő pedig teljesen ki volt merülve. A fehér plafont bámulta a feje fölött, ha épp nem az órát. Egészen önkívületbe esett és a világ néha mintha körtáncokat járt volna a szemei előtt. A nyála kicsordult a szájpecek alól, és már egy egész szép tócsa képződött mellkasán és a nyaka mellett az ágyneműn. Az izzadság mindenhova kiült testére, izmai egyre csak összehúzódtak, majd elernyedtek tovább fárasztva a testét. Ha nem lett volna kikötve össze-vissza rángatózott volna, bár így sem tudott nyugodtan feküdni.
Hangos zaj jelezte, hogy valaki betért a házba. Léptek zaját hallotta fölfelé a lépcsőn, közben szeme az órára tévedt abban a reményben, hogy már itt az idő, hogy Greg hazaérjen, de még csak dél múlt nem sokkal. Szíve még az addiginál is hevesebben kezdett zakatolni, próbálta magát kiszabadítani, de mindhiába. Száját érthetetlen mummogás hagyta el, minekután nem is tudott tömött szájjal beszélni. A folyosóról egy porszívót hallott felzúgni és a hangja egyre közeledett, mígnem egészen közel nem ért az ajtóhoz aztán… Aztán eltávolodott a másik irányba, és egyszerre kikapcsolt. De ekkor kopogó léptek közelítettek egyre, mígnem a kilincs lenyomódott.

Rá akart ijeszteni. Látni akarta, hogy néz ki kimerülten, kiszolgáltatottan, rettegve, magányosan. Benyitott a szobába. Bernát ott feküdt elázva a saját testnedveitől szutyokban, szemeit összeszorította, feje vörös volt, akár a rózsa virága. Izmai meg-meg rándultak erőfeszítésében. Odasétált egészen az ágyhoz, de a fiú még mindig becsukva tartotta a szemét, mintha ezzel elbújhatna, mint a totyogós kisbabák. Végighúzta hideg ujjait Bernát vágytól forró arcán, az pedig végre hajlandó volt kinyitni a szemeit. Azok ki is kerekedtek az értetlenségtől, mert Gregnek még órán kellett volna lennie. Hatalmas kő esett le a szívéről és boldog volt, hogy a fiú az, nem pedig egy idegen.
 - Úgy döntöttem, előbb lelépek. Már így is elég sokat kellett várnod, nem igaz? – kioldozta kedvese szájpeckét.
 - Kérlek… - könyörgött Bernát. Úgy érezte, mintha tűszúrások hasítanák szét belülről a golyóit.
 - Még egy kicsit légy türelmes – dugta ujjait áldozata szájába és ritmikusan járatni kezdte. Bernát próbált szabadulni tőle, próbálta megharapni őket, de semmi ereje nem volt. Aztán Gregori ajkát tapasztotta a másikéra, szinte megerőszakolva erőszakos, törtető mozdulataival a fiú száját. Majd végre abbahagyta a játszadozást és lefelé vette az irányt és kikapcsolta a vibrátort, majd lepántolta óvatosan az egész bugyit róla, minden alkatrészével együtt. Bernát most éppen a határán egyensúlyozott annak, hogy elélvezzen és ez most baromi szörnyen esett neki.
- Megengedjem –e vajon, hogy most végre elélvezz? – kérdezte gonoszan mosolyogva Greg. Bernát sírva könyörgött neki, hogy végre megszabadulhasson a fájdalomtól, mire Gregori úgy tűnt megenyhül – Na jó, rendben segítek rajtad, de csak ha megígérsz valamit.
 - Bármit – nyöszörgött Bernát.
 - Akkor éjszaka ígérd meg, hogy lefekszel velem, magadtól felajánlva a lehetőséget este.
 - Ígérem Gregori, hogy megteszem, csak kérlek… - fúlt bele a mondta végébe.
 - Ejnye, nem kérted elég szépen. Hát teljesen elfelejtetted, amit kértem tőled, mert ebben az esetben azt hiszem, nem tudok segíteni… - A fiú szemei tágra meredtek, nem tudta mit csinált rosszul, csak azt, hogyha most nem élvezhet el, megőrül. Próbálta végig gondolni mit mondott, majd hosszas erőfeszítés után eszébe jutott a helyes válasz.
 - Ígérem gazdám – nyöszörgött.
 - Ügyes fiú – paskolta meg a lábát Greg, majd lehajolt Bernát két lába közé és szájába vette a keményen álló férfiasságot. Épp csak megtette, mikor a fiú ondója ütemesen kilövődött a szájába, majd utána jött még egy kis maradék.  Gregori több hatalmas nyeléssel eltüntette a gyomrába a fiú nektárját, majd fölnézett rá. – Olyan finom vagy, hogy kedvem lenne most rögtön felfalni téged egészben – vigyorodott el, majd megharapta a fiú nyakát, aki gyengén szuszogott -, de ne félj, most hagylak pihenni és majd vacsorára megeszlek.

Andi Yaoija: III. Fejezet

 Figyelmeztetés: Yaoi (fiú x fiú párosítás), erőszak, 18+

III.                    Fejezet

Gregori nem akart felébredni ebből az álomból, hogy Bernát mellette alszik. Olyan valóságosnak tűnt, de nem lehetett igaz. Mit keresne mellette? De ahogy teltek a percek, hamar rá kellett jönnie, hogy ébren van és ez nem álom. Olyan nyugodt volt az arca, de Greg tudta, hogy hamarosan semmi nem marad ebből a nyugodtságból. De egyelőre hagyta aludni. Ő maga kikászálódott az ágyból, bár tudta még korán van. Felöltözött, majd leosont a konyhába és készített maguknak egy kevés reggelit. Bepakolta a táskáját és elégedetten konstatálta, hogy ma csak hat órája lesz. Bár még ez is szörnyen sok időnek fog tűnni Bernátnak, gondolta. Előkészítette az aznapra szánt játékokat Bernát szobájába, majd visszament a sajátjába a reggelinek szánt lekváros szendviccsel és egy-egy bögre tejjel és felkeltette a még mindig szunyókáló fiút.
 - Reggeli – ébrezgette és hamarosan el is érte a célját. Mikor rájött, hogy hol van és mi is történt elvörösödött a feje búbjáig.
 - Én… Csak… - hebegte, bár nem tudta mit mondjon magyarázatnak, hogy átjött aludni.
 - Semmi baj, én örülök, hogy átjöttél – mosolygott rá Gregori. Miután megreggeliztek és Greg elmosogatott visszamentek Bernát szobájába. – Ma is meg foglak kötözni – ismertette terveit a fiú. Bernát nem szívesen hallotta ezt, de hagyta magát, ahogy a Greg hozzákötötte kezeit az ágy sarkokra, egyelőre szabadon hagyva a lábakat. – Most pedig feladom rád ezt a bugyit, ne nagyon mocorogj, ha jót akarsz magadnak – mondta, megmutatva a fekete bőr alsóneműt, amiben egy műpénisz volt elhelyezve és a hímvessző helyén egy látszólag lyukas rész volt, de különböző pántok lógtak belőle. Síkosítóval alaposan bekente a falloszt és óvatosan felnyomta a fiúnak, majd a srác hímtagját vezette ki a lyukon egyenesen a pántok közé, majd jó szorosra húzta rajta a bugyit az oldalán lógó két pánttal. Elkezdte felállítani a fiú farkát, és amikor eléggé kemény lett a pántokat szorosra húzta rajta, meggátolva ezzel a lehetőségét is annak, hogy a fiú elélvezzen. Mikor végzett megnyomta a vibrátor bekapcsoló gombját és egy darabig elhallgatta a halk zümmögést, ami keveredett a fiú fájdalommal vegyült halk könyörgéseivel. Tudta, hogy szörnyű érzés lehet, hogy nem élvezhet el, mikor szükségét érzi – de hát épp ez volt ennek a kalitkának a lényege. Aztán kikötözte a lábakat is a sarkokhoz.
 - Még nem engedhetlek el – mondta sajnálkozást tettetve és megrázta a fejét – Majd csak ha hazajöttem, addig ki kell bírnod. Inkább örülj, hogy ma csak hat óránk van – Bernát arca elfehéredett, mikor ezt megtudta. Több mint hat óra kínszenvedés vár rá. – Most pedig nyisd ki szépen a szádat – mondta, elővéve még egy szájpecket és megkötötte a fiút meggátolva bármiféle értelmes hang kiadásától.  – Tudod, én igazából sajnállak téged, hogy pont velem hozott össze a sors – magyarázta gyengéden simogatva a fiú arcát – Nem elég, hogy buzi vagyok, de hozzá még szadista is és végtelenül perverz. Ez sajnos nem sok jót jelent neked. Pedig én tényleg szeretlek és belül úgy fáj, hogy bántalak és mégis megteszem. – Nagyot sóhajtott és felállt – Azt hiszem, ma jön a takarítónő. Ne aggódj, nem fog hozzád érni, de lehet, hogy bejön kitakarítani. – Bernát szemei elkerekedtek és próbált kiszabadulni, ahogy Gregori kilépett az ajtón és becsukta maga mögött. Nem elég, hogy szenvednie kell és már így is eléggé megalázó az egész, de ha valamit végképp nem akart, az az volt, hogy valaki meg is lássa így, kiszolgáltatva.

Andi yaoija: II. Fejezet

 Figyelmeztetés: Yaoi (fiú x fiú párosítás)
 II. Fejezet
Mikor Gregori visszatért megállt az ágy mellett és kinyúlt, hogy kicsomózza Bernát kezét, aztán félúton abbahagyta, mert eszébe jutott valami.
- Kibontom a kezeid a csomómból, ha megígéred, hogy nem futsz el. Sajnos, ha nem ígéred meg, kikötözve kell tartsalak, és bár játszhatunk így is, nem hiszem, hogy ez neked túl kényelmes lenne. Szóval mit mondasz?
- Nem megyek sehova, csak kötözz már ki. – Már szabadulhatnékja volt a kötelektől, az utóbbi pár percben jött csak rá, hogy teljesen felsértették a bőrét. Greg egy egyszerű mozdulattal szétszedte a csomót. Fogja fájdalmasan tapogatta a csuklóját, miközben felült. – Ne érj hozzám – húzta el a kezét, mikor Gregori meg akarta fogni.
- El foglak vinni a fürdőig, mert nem akarom, hogy fájjon a lábad. Muszáj lesz így vagy úgy megengedned, hogy hozzád érjek – mondta ellenállást nem tűrő hangon és karjaiba vette Bernátot. A fiú reszketett kezei alatt, de őt ez nem érdekelte. A fürdőben rázárta az ajtót, miután kiment és leroskadt az ajtó elé. „Idióta – gondolta magában – tudtad, hogy gyűlölni fog, már késő megbánni.” Úgy érezte teljesen egyedül van, nincs aki megértené. Szerette Bernátot. Már amikor először meglátta őt az iskolában belészeretett. Folyamatosan figyelte, harag gyúlt a szívében, mikor lányok mentek oda hozzá beszélgetni. Irigyelte azokat a lányokat, mert úgy hitte, bármelyiknek több esélye van a fiúnál, mint neki. Ő furcsa volt több szempontból is. Egy fiúba szeretett bele és ezzel jó ideig nem is tudott mit kezdeni. Ám ezt még elfogadta, van ilyen, gondolta. De volt egy dolog, amitől elfogta a rosszullét még saját magától is. Kevés dolgot szeretett jobban, mint azt látni, hogy az emberek körülötte szenvednek, vonaglanak a kíntól, főleg ha ezt ő okozza. Olyan sokszor játszott el gondolatban azzal, hogy a fiú a kezei alatt vergődik. Édes álmaiból felkelve a fülében visszhangzott még Bernát sikolyainak hangja. Undorodott ettől a részétől, de visszafogni nem tudta és csak remélte, hogy Berni meg fog mindent bocsájtani neki, amit tenni fog. Mert sok szörnyű dolgot fog tenni, ebben biztos volt.
Bent a fürdőben Bernát óvatosan mászott be a fürdőkád meleg vizébe. A sok hab egészen eltakarta testét. Zavarodott volt, még mindig alig tudta felfogni mi történt. Nem fájt kifejezetten semmije, ha nem számítja a lábát, de az is javult már elég sokat. Félt, hogy mi fog vele történni. Gregori… Tőle nem félt, pedig minden oka meg lett volna rá. Az egyetlen pozitívum egész helyzetében az volt, hogy mindezt Gregori teszi vele. Valamiért bízott a fiúban, de rettegett és zavarodott volt. Egyelőre nem akarta a közelében tudni őt. Nem sokáig, csak össze akarta szedni magát. Mostantól mindent meg kell tennie, amit Gregori kíván. Lassan rendeződtek a gondolatai. El kell lopnia a képeket – vonta le a következtetést, de tudta, hogy ezt nem tudja megtenni. Ki tudja Greg hány másolatot csinált, hány helyre mentette le a biztonság kedvéért? Nem kockáztathatott.
Aztán eszébe jutott az egész, hogy Gregori hogy akarja, hogy szólítsa. – Gazdám – ejtette ki halkan kóstolgatva a szót. Mintha valami kis állatka lenne – de hisz az is volt, ha belegondolt. Kikászálódott a vízből és magára csavart egy törölközőt, majd leült a wc lehajtott fedelére. Nem akart még kimenni, de lassan összeszedte magát.
- Gregor… - kezdte már, de aztán eszébe jutott, mit mondott a fiú, így hát kijavította magát – Gazdám… - Nem igazán tudta mit kéne mondani. – Gazdám – mondta kicsit hangosabban. Nem sokkal utána már nyitódott is az ajtó. Visszamentek a szobába ahonnan jöttek. Észrevette, hogy időközben a huzat át lett húzva és az éjjeliszekrényre péksütemény és tej volt kirakva.
- Ha éhes vagy – magyarázta Gregori kicsit összehúzva magát. – Nem zárlak be. Ha kell valami én a szomszéd szobában alszom. A mosdó a fürdőben van, bár gondolom láttad. A bejárati ajtó zárva van és amúgy is jobban teszed, ha az engedélyem nélkül nem mész el. Aludj jól, holnap korán kelünk.
Sötét volt a szobában és csönd. Túl nagy volt neki ez a szoba. Tágas volt és üres, egyedül az ágy, az éjjeli szekrény, egy fotel, egy faasztal és pár szék volt bent, ami egy kisebb szobába elég lett volna, de ez a szoba túl tágas volt. Félt itt egyedül, ismerte be magában. Nem is bírt elaludni. Egy hirtelen döntéstől vezérelve kitápászkodott az ágyból és elindult ki a szobájából. A mellette lévő szobában is sötét volt már, tehát úgy okoskodott, hogy Gregori már alszik. Az ő szobája még így a sötétben is sokkal szimpatikusabb volt. A holdfény lágyan sütött be az ablakon, megvilágítva a szoba berendezését. Hasonlított az előző szobához, de otthonosabb volt és még talán kisebb is egy picit. Greg halkan szuszogott a takarója alatt a nagy ágyban. Talán a hold kábította el vagy az éjszaka bódította el gondolatait, hogy azt tette, amit tett, de halkan lopakodva besurrant a szobába és befeküdt a fiú mellé az ágyba apróra összehúzva magát.

Élő-halott Szerelem: 1. Fejezet

1. Fejezet

Csöndes éj volt. A tiszta égbolton a sok ezer csillag fényét koronázta a Hold telt alakja. Mindenütt csend honolt. Legalábbis Síva így szerette volna, de nem így volt. Éppen mikor sikerült egy szabad éjszakát kerítenie Damienre, ez az átkozott eső egyszercsak eleredt. Így beszorultak egy fa alá és próbáltak nem bőrig ázni. Sívának egész nap rossz előérzete volt, ám minduntalan elhesegette, de most újra rátört. Úgy érezte valami szörnyűség fog még történni az éjszaka folyamán. ‘Úgy se fog történni semmi’ - próbálta kiverni a fejéből a rossz gondolatokat. - ‘Legalább nem villámlik.’ - Ám ahogy erre gondolt, kivilágosodott az éj és szerteágazó erekként egyszercsak hatalmas sárga villám futott rajta végig s hamarosan a dörgés is jött utána. Síva ijedtében kedvese karjába ugrott és úgy megszorította közben, hogy az felszisszent. Nem sok dologtól félt, de a viharokat szíve legmélyéről gyűlölte. Legalább annyira, mint a zombikat. De azoknak a förtelmes lényeknek még nyomuk sem volt szerencsére az estében.

Damient nem zavarta az eső. Kifejezetten tetszett neki, hogy a lány ennyire rátámaszkodott. Ritka alkalom volt, hogy szinte alig félt bármitől is. Ő erős lány volt. Nap, mint nap harcolt a soha nem nyugvó zombik ellen. De ez a lány titka volt. Damien sosem árulta volna el senkinek. Tudta, ha elmondja úgysem hinnének neki. A világ nem tudott a zombikról, és Damien megtiszteltetésnek gondolta,hogy Síva elmondta neki...Ő még soha nem látott élőhalottat, de nem is állt szándékában. Ám amit ő nem látott, hogy nem messze a parktól, ahol ők vannak, a halottak már gyülekeztek...

A park másik végében egy magas, fekete hajú férfi állt. Sárga szemei gonoszul fénylettek. Hogy ő közvetlenül rájuk támadjon? Ó nem, az nem olyan jó játék, nem kockáztatja a saját életét ilyen hitványságok miatt. De ma megöli a lányt. Már olyan sok emberét megölte, most nem ússza meg. De még ha ő esetlegesen túl is élné, a fiú biztosan meghal. Annyira nem erős a nő, hogy őrá is tudjon figyelni.
Orlando mosolya kegyetlen volt, mikor kiadta bábkatonáinak a parancsot a támadásra.

- A francba! - kiáltott fel idegesen Síva - Ott jönnek, pedig én azt hittem, ma végre nem történik semmi - mondta riadtan az esőből előtűnő zombikra nézve. A vihar még mindig tombolt. Néhol egy - egy vollám fényében Damien is meglátta a gyorsan közeledő élőhalottakat. Kezük testük mellett lógott, szemük üveges volt, mint holmi próbabábúknak. - Semmi fegyver nincs nálam. - Síva zavartan mocorgott, valami fegyverként használható tárgyat keresett, mikor meglátta a köveket a földön és Damien kezébe is adott párat. - Tessék - mondta - nem hiszem, hogy sokra megyünk, de talán párat elintézhetünk és ha napfelkeltéig kihúzzuk, akkor jók vagyunk

    Így harcoltak egy darabig ám minden igyekezetük ellenére egyre közelebb értek. A puszta kezükkel küzdöttek végül ellenül és már látták a nap eéső sugarait, mikor az egyik túl közel jött és rémesen vicsorgó fogsorával belekapott Damien karjába. Ahogy a napfény feltört a zombik kékes fényű lángra kaptak és Síva épp fellélegzett volna, mikor meglátta, hogy Damien összeesik.

Az utolsó szál szegfű: 1. Fejezet

1. fejezet
Fényesen ragyogó éjszaka volt. A lángok fölcsaptak az égbe, játszottak,kavarogtak az emberi sikolyokból font zenére. Veszedelmes és végzetes éjszaka volt ez a falu lakói számára. A főtéren egy kislány nézte, hogy bomlanak szét gyermekkora színterei. Csak ő élte túl. Fülében csengettek annak a fiúnak a szavai, aki ezt tette: “Gyere és kapj el. 8 év múlva a Szelek városában találkozunk a főtéren.” A szemei kékje, olyan volt akár a jégcsapok, haja feketéje pedig akár a  szén. Azokból a szemekből sütött a halál. Soha nem is felejtette el őket.
Soha nem gondolta volna, hogy a polgár háború eléri a falujukat. Ők csak egyszerű parasztok voltak, semmi közük nem volt a katonákhoz. Se a nyugatiakhoz, se a keletiekhez.
Most a lány 8 évet kapott még az életből egy ígéretért cserébe. A gyűlölete fűtötte.8 évet kell várnia 8 teljes évet, de bosszút fog állni.Így telt el lassan az éjszaka.

Elteltek az évek s bár Miyuki felnőtt nem felejtette el ígéretét. Így a nyolcadik évben elindult, hogy a Szelek városában szálljon szembe a végzetével. Nem igazán talált magának barátokat az évek alatt de nem is akart. Mégis azt egyik falusi fiú megkedvelte. Hasonló cipőben jártak, Sho ugyanis nem sokkal utána került ebbe a faluba. A különbség kettejük között csupán annyi volt, hogy Sho szülei nem haltak meg, de kitagadták, a fiút otthonról és még ha valaki kérdezte, akkor is lehetetlen volt vele erről beszélni. Egyformának érezték egymást. Ők kívűl álltak a többiektől, mert senkijük se volt. De pontosan emiatt egymásnak lettek, segítették a másikat. És emiatt történt, hogy Miyuki minden ellenkezése ellenére Sho úgy döntött egy darabig vele tart. Bár szemén az út emlegetésére sötét felhők haladtak át. Szép nyolc év volt és sajnálta, hogy lassan véget ér. Az indulás reggele pont ugyanolyan volt, mint a többi. A levegő még hűvös volt és harmat fedte a növényeket mindenfelé. Megállás nélkül gyalogoltak délig s bár nem volt fárasztó, mert együtt jól szórakoztak a Kívánságok tavánál úgy döntöttek leállnak. Itt uzsonnájukat elővették és megebédeltek.

Köszönöm

  Figyelmeztetés: Szereplő halála

Mikor kölykök voltunk, minden szép volt és jó. Nem volt szükségünk a felnőttek igazságára, nem volt szükségünk rangokra. Tudtuk, kik vagyunk, tudtuk a magunk igazságát, hittünk dolgokban. Olyan rég volt mindez. Tíz év. Egy másodpercnyi idő, semmi más. El fogsz jönni, tudom, hogy ma eljössz. Miért nem maradhattunk gyerekek? Miért nem hagynak minket ábrándokban élni? Hisz szükségünk van rájuk. Bár néha ezek az ábrándok bolonddá tesznek. Ahogy téged is bolonddá tettek. Nem, a bolond nem jó kifejezés. Inkább megszállottá. A szabadság utáni vágy érzete, az álom, amit gyerekkorunk óta kergetünk. Mégsem kapta el egyikünk se soha. Azt hiszem, az rombolta széjjel gondtalan boldogságunk, hogy felnőttünk. Bár örökre gyerekek maradhattunk volna! De mindkettőnknek be kell váltanunk a sorsunk. Nekem már nem lehetnek vágyaim, álmaim, amik személyesek lennének, mégis mindennél jobban kívánlak téged. Az együtt töltött idő számomra felejthetetlen, de nekem az országom kell szolgálnom. De mindez hamar véget ér. Ma megszabadítasz a kínomtól, ugye? Ettől a mérhetetlen felelősségtől. 

Csak egy kis parasztlány voltál. Egy kis vidéki csitri, bűbájos mosollyal és törhetetlen ábrándokkal. Persze én se voltam jobb. Egy elkényeztetett, piperkőc királyfi. Most is az vagyok, főleg piperkőc. De ez azt hiszem a vérrel járt együtt. De soha nem tartottalak származásod miatt kevesebbnek. Sőt, felnéztem rád, csodáltalak. Szerettem volna én is egy olyan világban élni, mint te. Ti parasztok olyan egyszerűen élhettetek! Nekem meg volt kötve a kezem szabályok millióinak béklyói által, pedig akkoriban még csak kissrác voltam.
Szabadság. Ez a szó mindkettőnknek mást jelentett. Az én szabadságom, az lett volna, ha nem kell királlyá válnom és te meg fogsz szabadítani. Tudom, már akkor is tudtam, éreztem a szívem mélyén, holott fogalmam sem volt róla, miféle bestiává válsz, mire felnősz. De nekem ez a bestia nem más, mint a megváltás csodálatos és gyönyörű angyala. Tudod, ha olyannak látnálak, amilyen valójában vagy, valószínűleg rettegnélek. Egy gyilkos, egy őrült, egy bolond. És ez így van a világgal is. Hiszen mocskos, tele van hazugságokkal, a királyok zsarnokoskodnak, a nemesség pazarolja az udvar és a parasztok pénzét, egyre több az adó, egyre több a szenvedés, tele van rabszolgákkal a világ, hazugságok szövik át, egy új, szebb világ nevében emberek ezreit gyilkoljuk le, azt gondolva építkezhetünk a hullák tetemére. Ha mindenki ilyennek látná a világot, és látná milyen is valójában, valószínűleg senki nem akarna felkelni reggel az ágyából. Én nem látom a világ minden fájdalmát, mégis alig tudom rávenni magam arra, hogy felkeljek. Minden nap találkozom a feleségemmel. Ó, bár vinné el őt a pestis! Tudod, ő az a fruska, akit kénytelen voltam elvenni, akihez hozzá kényszerítettek, de ő csak egy buta kis ringyó. A vele való beszélgetés fárasztó, úgyhogy hanyagolom. Én téged szerettelek volna, a magam nőjének, de ez nem lehet, igaz? Gyűlölöm a rangokat, legalább annyira, mint te. És a forradalom is gyűlöli őket. De ők nem tudják, hogy a király is a győzelmüket kívánja. Ám a rendet nem bonthatom meg. 

A forradalom kitörtével változtak meg a dolgok. Kettőnk kapcsolata nem igazán változott miatta, de már láttuk a véget. Az első években még nem is történt semmi kettőnk között. Ugyanolyan elérhetetlen álom maradtál, mint régen. Egy illúzió, amit az ember hiába kerget. Mindig azzal a negédes pofával vigyorogtál a szemembe, mintha csak azt mondanád: Gyere, kapj el - és én kergettelek, de sosem értelek utol. Te is beálltál a forradalmárok mellé, és egyre ritkábban láttalak. A végén már többször akadtam szembe a képeddel az újságokban, a körözött személyek között, mint a valóságban. Mellesleg innen vágtam ki a képed. Nem olyan szép, mint az eredeti, de te vagy rajta, így dédelgetve őrzöm. Az utóbbi években egyáltalán nem is láttalak. Csak a halálesetekről hallottam, amiknek köze volt hozzád. Egy gyilkossá váltál az évek során. Hisz láttam, hogy válsz azzá! Már rég nem vagy buta kislány, igaz? És én se vagyok ostoba kisgyerek. Felnőttünk. És ez a legszomorúbb dolog, ami történhetett kettőnkkel. A vér, ami a kezedhez ragad… Nagyon fáj, hogy ilyenné kellett válnod? A legutolsó alkalommal, mikor láttalak, már nem volt meg szinte semmi a régi önmagadból.
A forradalom győzött. Immáron csak én vagyok a szabadság útjába. És engem te fogsz ellökni onnan. A telihold, ma gyönyörűen ragyog. Örülnék, ha egy ilyen éjszaka halhatnék meg. Talán az ég megbocsát nekem. Ezt a bűnt, hogy annak születtem ami, és hogy nem tudtam megvédeni ezt az országot a vérontástól… És legfőképpen azért, hogy nem tudtalak megmenteni téged.

 - Nem menekültél el. – Hát megjöttél. Hangod nyers. Vajon már gyűlölsz?
 - Lett volna haszna menekülnöm? – kérdezem. Csak reménykedem, hogy hangom nem árulja el, hogy valójában mennyire is félek meghalni. Korábban azt mondtam tán, jó este ez a halálra? Nos, a többinél végül is jobb.
 - Nem… Ami azt illeti nem. Mindenképp megöllek. –Szembefordulok veled. Szemeid kékje jeges. Meleg nyári este ellenére kiráz a hideg tőlük. – Sajnálom, hogy így kell véget érjen.
 - Tudtuk, már a forradalom elején, hogy egyszer eljön ez a nap is. Túl hosszúra nyúlt már ez a harc. Érjen véget hamar. Szívből remélem, hogy halálomnak értelme is lesz. Hogy akarod csinálni? Csak ne fájjon nagyon.
 - Reméltem, hogy nem fogsz ellenkezni. Hoztam neked egy mérget. Ha megiszod, egész olyan lesz, mintha csak elaludnál. Lassan egyre csak álmosabbá válsz, aztán elalszol és nem is kelsz fel többé… - Szemeidben valami őrült fénysugár csillan meg - Szép halál. – Odaadod markomba a kis fiolát. Tartalma vészt hozóan csillog a hold fényében. A kezem beleremeg. A tetejét lecsavarom. – Félsz? – kérdezed. Nem akarok neked hazudni. Hát ismerjem be, hogy ennyire gyenge vagyok? Hogy csak egy kis ember vagyok, tele félelmekkel és kétségekkel? De neked nem hazudhatok. Bólintásomra közelebb lépsz. Kiveszed a kezemből a kis üvegcsét. A fejem hátrahajtod, és nyitott számba belefolyatod a tartalmát. Szörnyű az íze. Savanyú, akár a citrom. Fuldoklom, megakad torkomban a lé és alig bírom lenyelni. Mikor végre elengedsz, a földre rogyok. Köhögök, mint aki elkapta a meghűlést. Lehajolsz mellém és átölelsz. – Szép világ lesz… Jó világ. Egy új korszak veszi kezdetét. Tudod, azt kívántam, bár ne kéne meghalnod. Csak te élnéd túl. De hát ez egy lehetetlen kívánság. – Hangod színtelen. Melledhez simulok és hallgatok. A tested remeg. Érzem. És szíved is zaklatottan ver.
 - Ne félj, nem lesz semmi baj. – Nevetséges ez a helyzet. Bár lenne erőm, hogy megvédjelek. Igen, új korok fognak jönni, de nem vagyok benne én annyira biztos, mint te, hogy ez egy jó korszak lesz. – Szabadok leszünk.
 - Te már csak halott leszel. – Homlokomon érzem ajkának puha érintését. Bár az enyém lehetett volna. A feleségemként a legboldogabb asszonnyá tehettem volna.
 - Nekem az egyre megy. Csak király ne legyek. Soha nem akartam ilyenné válni.
 - Én tudom. – Egész testében ringat. – De késő… Nekem már nincs remény. Csak az új világ boldogsága. Egyedül abban remélek. – Furcsa tűz ég szemedben. Kihaló tűz. Egy láng, ami lassan csak parázs, nem messze a kihamvadástól. Egyre jobban elnehezedik a testem. Hát ilyen a halál? Nem fáj. Megnyugtató az ölelése. Az illata. Mint a vadvirágok. Csak a vér szennyezi.
 - Veled akartam lenni. – Hangom halk. Vagy csak én hallom halknak? Egyre csak nehezebb nyitva tartanom szemeim.
 - Most itt vagyok. Nincs baj. Itt maradok. Olyan leszek, mint isten angyala. Azé a nem létező istené, akiben hiszel. A halál angyala leszek, aki hozzá kísér, kedves. – Hangod egyre távolibb. Szeretném kimondani, mennyire szeretlek, mennyire sokat jelentesz nekem, mennyire kívánlak. De már minden olyan nehéz. És felesleges. Nem akarom, hogy sajnáld a halálom, még a mostaninál is jobban. Ha hangosan mondanám ki ezeket a szavakat, csak a megbánás lángját erősíteném meg benned. Nem akarok, ilyen felesleges tüzet táplálni. Nekem te vagy a legszebb, a legszentebb, a legkedvesebb. És az is maradsz. Tudom, hogy tudod. Ezért is felesleges kimondanom. Ha kimondanám, az csak fájna. Jobban, mint a tőrszúrás. Jobban, mint egy csont törése. A szíved törne bele össze. Szentségtörés lenne. Olyan messze vagy. És már nem tudom nyitva tartani a szemem. Csak a sötét van nekem. De ez nem rossz sötét, mert itt vagy velem.
 - Tudom… Köszönöm neked, mindezt…